A kezdetek

Valamikor a 90-es évek elején, tavasszal a főnököm behívott az irodájába, és azt mondta: „Ági, szeptembertől iskolánk bevezeti az angol oktatását az első évfolyamtól, s úgy gondolta a vezetőség, maga lenne az, aki ott tanítana.”
Ehhez tudni kell, hogy nem voltam ugyan pályakezdő, de akkor végeztem levelezőn az angol szakot, s felső tagozaton tanítottam. Saját gyermekem még nem volt, de kisebb testvérem se, hogy legalább némi tapasztalatom lett volna kicsikkel kapcsolatban. Teljesen kétségbeestem, s azt mondtam: „De főnök, mit tudok én kezdeni azokkal a gyerekekkel?! Nem tudnak se olvasni, se írni, s azt se tudom, hogy kell velük bánni!”
„Hát, igen – válaszolta, – nagy feladat, de szép.”
Mivel nem volt értelme ellenállni, beletörődtem a helyzetbe, s próbáltam készülni az évkezdésre. Akkoriban még nem volt ennyi segédanyag, Internet sehol. A bázis iskola adott tanmenetet a javasolt témakörökkel, módszerek nélkül. Szerencsére bejutottam egy elsős bemutató órára, s legalább valami fogalmat alkothattam arról, hogy is lehet ezzel a korosztállyal foglalkozni. Hát, nem volt egyszerű az első évem, s ha visszagondolok az akkori óráimra, s összehasonlítom a mostaniakkal….. Viszont valami hihetetlen légköre volt az alsó tagozatnak! A kollegák mindenben támogattak, mindent megbeszéltünk, s olyan típusú szeretetet kaptam a gyerekektől, amit felsőben soha. Ha mentem órára, s az udvaron voltak, szaladtak felém, megöleltek, versenyeztek, ki lesz a párom sorakozókor. Rajzoltak nekem, s egyáltalán, szerettek velem lenni, ahogy én is velük.
Szívesen gondolok vissza azokra az időkre, s nagyon örülök, hogy ha muszájból is, de rákerültem arra az útra, ami a jövőbe mutatott.