Gyereknevelés

Múltkori bejegyzésemben zárójelesen utaltam a korai nevelés fontosságára. Szeretnék most néhány karaktert erre a témára is szánni, mert gyakorló pedagógusként fontosnak érzem, hogy pár dologra rávilágítsak. Nem akarom itt „osztani az észt”, én is csak az utóbbi évek kutatási eredményeit olvasva döbbentem rá az első évek meghatározó szerepére. Ezek ugyanis azt tárták fel, hogy egy gyerek későbbi viselkedését meghatározó nevelés gyakorlatilag 6 éves korára véget ér. És különösen fontos az első 3 év! Azt gondolnánk, hogy egy csecsemővel nincs különösebben sok gond. Elég, ha tele a pocija és tiszta a pelusa. Nos, ez nem egészen így van. Már akkor jó, ha elkezdünk „foglalkozni” vele, mikor még csak visszamosolyog, és boldogan kalimpál kézzel-lábbal, ha szólunk hozzá. Persze a „foglalkozás” alatt nem a direkt tanítást értem. (Láttam már 1-2 éveseket, akiket dinoszaurusz fajták képeivel bombáztak, netán olvasni tanították, ’korának megfelelően’. Nos, biztos hatékony, de nem biztos, hogy célravezető. Szerintem!) Az együtt játszás, mesélés, mondókázás, a világ felfedezése együtt egy-egy séta alkalmával épp elég, s boldoggá teszi a gyermeket és szülőt egyaránt. Ha együtt vagyunk csemeténkkel, s megtanítjuk, hogy nem húzzuk a macska farkát, még ha érdekes hangot ad is ki, vagy a homokozó lapát nem a másik fejbe verésére való, nos akkor nevelünk, s kialakulnak a későbbi viselkedési formák. A tanító néni már nem lesz képes helyrehozni azt, amit az elején mi rontottunk el. Legyen akármilyen jó szakember is, hozott anyagból dolgozik!