A kiejtésről

A korai nyelvtanulás mellett felhozott egyik leggyakoribb érv a tökéletes kiejtés elsajátításának képessége, ami idővel elmúlik. Kutatások bizonyítják, hogy míg egy csecsemő több százféle beszédhang produkálására képes, addig egy felnőtt csak saját nyelvének hangjait képes tökéletesen visszaadni. Ezért van az, hogy egy idegenről majd minden esetben ki lehet találni, mi az anyanyelve, még ha magyarul beszél is. Paródiákban gyakran elég megszólalni bizonyos akcentussal, s már tudjuk is, kiről van szó.
Kétnyelvű családban nevelkedett gyereknek nincs akcentusa. De bizonyos életkor alatt mi is jó eredményt érhetünk el, ha gyermekünk megfelelő hanganyag segítségével tanul meg mondókákat, énekeket, szavakat, kifejezéseket.
S hogy mi is ez az életkor? Nos, tanulmányaim szerint ezt a fajta képességüket 6-7 éves kor után vesztik el a gyerekek.
De hagy’ osszak meg egy történetet veled, ezzel kapcsolatban.

A 90-es évek közepén mezei nyelvtanárként mit se tudtunk a nyelvtanítás biológiai sorompóiról (erről később), s egyáltalán nem tulajdonítottunk jelentőséget a tökéletes kiejtésnek. (Ahogy a mi tanításunk során se ez volt a fő szempont.)
Egyik kolleganőm megkért, hogy zárkóztassam fel 8 éves fiát angolból, mivel a régi iskolájában németet tanult. Elkezdtük hát a könyvet, s a gyorsabb haladás érdekében odaadtam neki a kazettát, amin az új szavakat természetesen egy anyanyelvű narrátor mondta. Gergőnek az volt a dolga, hogy otthon olvassa fel a narrátor után a szavakat a könyvből, megtanulva a kiejtésüket. Következő órán jött a számonkérés: „Na, Gergő, halljam a szavakat!”
S ő felolvasta nekem olyan oxfordi kiejtéssel az oldalt, hogy azt hittem, leesek a székről.
Akkor ennek nem láttam a jelentőségét, s a későbbiekben valószínűleg Gergő is ugyanolyan alföldi akcentussal sajátította el az angolt, mint a többi gyerek. Viszont mára már világossá vált, hogy ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk minél szebben beszéljen valamilyen idegen nyelvet, megoldható anyanyelvi szülők nélkül is.
(Mire erre rájöttem, az én lányom sajnos kinőtt ebből a korból!)

A kezdetek

Valamikor a 90-es évek elején, tavasszal a főnököm behívott az irodájába, és azt mondta: „Ági, szeptembertől iskolánk bevezeti az angol oktatását az első évfolyamtól, s úgy gondolta a vezetőség, maga lenne az, aki ott tanítana.”
Ehhez tudni kell, hogy nem voltam ugyan pályakezdő, de akkor végeztem levelezőn az angol szakot, s felső tagozaton tanítottam. Saját gyermekem még nem volt, de kisebb testvérem se, hogy legalább némi tapasztalatom lett volna kicsikkel kapcsolatban. Teljesen kétségbeestem, s azt mondtam: „De főnök, mit tudok én kezdeni azokkal a gyerekekkel?! Nem tudnak se olvasni, se írni, s azt se tudom, hogy kell velük bánni!”
„Hát, igen – válaszolta, – nagy feladat, de szép.”
Mivel nem volt értelme ellenállni, beletörődtem a helyzetbe, s próbáltam készülni az évkezdésre. Akkoriban még nem volt ennyi segédanyag, Internet sehol. A bázis iskola adott tanmenetet a javasolt témakörökkel, módszerek nélkül. Szerencsére bejutottam egy elsős bemutató órára, s legalább valami fogalmat alkothattam arról, hogy is lehet ezzel a korosztállyal foglalkozni. Hát, nem volt egyszerű az első évem, s ha visszagondolok az akkori óráimra, s összehasonlítom a mostaniakkal….. Viszont valami hihetetlen légköre volt az alsó tagozatnak! A kollegák mindenben támogattak, mindent megbeszéltünk, s olyan típusú szeretetet kaptam a gyerekektől, amit felsőben soha. Ha mentem órára, s az udvaron voltak, szaladtak felém, megöleltek, versenyeztek, ki lesz a párom sorakozókor. Rajzoltak nekem, s egyáltalán, szerettek velem lenni, ahogy én is velük.
Szívesen gondolok vissza azokra az időkre, s nagyon örülök, hogy ha muszájból is, de rákerültem arra az útra, ami a jövőbe mutatott.

Blogomat 2010. április 1-jén indítom. (Ez nem áprilisi tréfa:)!)

Idén jubilálok: augusztusban lesz 25 éve, hogy tanítani kezdtem. Szeretném megosztani veled a 25 év legérdekesebb pillanatait, valamint főképp azokat a tapasztalatokat, amiket a kicsik tanítása során szereztem. Várom kérdéseidet és azokat a témákat, amikről szívesen olvasnál. Szerkesszük együtt!